Kolibri kertészet
  • 0

Színpompás tavaszköszöntő

Karola 2023. április 12.

A tavasz a hagymás virágok főszezonja. Színesen ragyognak minden kertben és a hosszú tél után egyszerűen nem tudunk betelni a látványukkal.

Színpompás tavaszköszöntő

 

krókusz

Először a hóvirág (Galanthus) és a krókusz  (Crocus) virágzik, később a nárcisz (Narcissus) és a tulipán (Tulipa). Nárcisz van kicsi és nagy, fehér és sárga, narancsszínű középpel, sőt még telt virágokkal is. A tulipán választék évről évre nagyobb, és a sárga, piros, fehér és rózsaszín fajták mellett ma már léteznek ibolyakék és majdnem teljesen fekete változatok is.
 

szellőrózsa

Már februárban nyílnak a szellőrózsák (Anemone blanda). Ez a virág tarka szőnyeget hoz létre a fák vagy a bokrok alatt.
Márciusban emeli magasba a fejét a csillagvirág (Scilla), a Puskin-csillagvirág (Puschkinia), a hófény (Chionodoxa) és a tavaszi tőzike (Leucojum majus). Ezek szintén szeretik a fák és a bokrok alatti helyet. A tavaszi tőzike könnyen összetéveszthető a hóvirággal, de nagyobb méretű harangjait csak a hóvirág elnyílása után nyitja ki. A hófény és a csillagvirág szívesen terjed a gyepen is, kék virágaik messziről ragyognak.
 

kakasmandinkó

Áprilisban kezdődik az igazi pompa. Ekkor nyílik számtalan hagymás növény tarka virága. Közéjük tartozik a berki szellőrózsa (Anemone nemorosa), az ernyős madártej (Ornithogalum umbellatum), a jácint, a kockásliliom (Fritillaria meleagris), a perzsa császárkorona (Fritillaria persica), valamint a kakasmandinkó (Erythronium). Álomszép látványt nyújt a berki szellőrózsa, amely fehér virágaival beborítja az erdőben a talajt. Ugyanígy beborítja a kertben is a fák és a bokrok alját is. A jácint mindközül a legillatosabb, el lehet ültetni a kertbe, cserépbe vagy balkonládába.
Májusban a császárkoronával (Fritillaria imperialis) az iráni hagymával (Allium aflatunense) és a spanyol kékcsengővel (Hyacinthoides hispanica) ér véget a tavasz.
 

tatárvirág

A virágzás lejárta után hátramaradó csupasz helyek létrejötte könnyen elkerülhető az ágyásban. Létezik ugyanis néhány olyan talajtakaró évelő ,amelyet el lehet ültetni közvetlenül a hagymások fölé. A kert napsütéses részein ilyen például a tatárvirág (Iberis) vagy a kakukkfű (Thymus), a magasabb hagymás virágok szomszédja pedig lehet a ráncoslevelű gólyaorr (Geranium renardii) vagy a tűzgyöngyvirág (Heuchera). Árnyékos ágyásban az alacsony hagymás virágokat kombinálhatjuk kapotnyakkal (Asarum) vagy pénzlevelű lizinkával (Lysimachia). A magas hagymás virágokhoz nagyon jól illik az illatos gólyaorr (Geranium macrorrhizum). Az említett talajtakaró növényekkel osztozva az ágyáson, a hagymás növényeknek egyáltalán nem okoz gondot, hogy kinőjenek a gyökerek közül. Az általában április-májusban kihajtó évelők levélköntöse később eltakarja a hagymás növények leveleinek nagy részét, így a hervadó levelek látványa szinte egyáltalán nem fogja zavarni a továbbiakban az ágyás összképét.