Árnyékban is pompázó évelők

Nyáron mindenki szeret elmenekülni a hőség elől – mégpedig egy olyan helyre, ahol lehűtheti magát és megpihentetheti a szemét a vakító fény után. Szinte minden kertben van egy ilyen árnyékos sarok, amely csak a megfelelő kialakításra vár.  

A kertben az ilyen árnyékos helyek általában maguktól keletkeznek:a növények a ház északi oldalán, a bokrok és a fák alatt kevesebb fénnyel kell hogy beérjék. A legtöbb árnyékos területre való évelő robosztus termetű. Versengenek a bokrokkal és a fákkal a fényért, vízért, tápanyagokért – ezért a legtöbb árnyéktűrő évelő gyorsan kiszélesíti birodalmát. Virágzásuk fő időszaka a tavasz, amikor még elég fény hatol át a fák lombtalan koronája között.
A visszafogott színek számtalan árnyéktűrő évelőre jellemzőek. Oka: sötét helyeken a rovarok nehezebben ismerik fel a színeket, mint napfényben. A virágok gyakran tiszta fehérek. Kevésbé feltűnő növény a viaszharang vagy a püspöksüveg (Epimedium), harsányabb például az őszi sisakvirág (Aconitum carmichaelii) vagy a gyöngyvessző. Ahol a színek visszahúzódnak, ott előtérbe kerülnek a formák, levelek, és azok mintázata, például a páfrányok, árnyliliomok vagy a tópartifű (Rodgersia) esetében. Ez előnyükre is szolgál, mivel a virágzás csak néhány hétig tart, a levelek az egész szezonon át megmaradnak.
Az árnyékos ágyás kialakításakor a változatos növények izgalmas kontrasztok létrehozását teszik lehetővé: a tollbuga (Astilbe Arendsii-hibrid) és a pettyegetett lizinka (Lysimachia punctata) rendkívül szép hatást keltenek nagyobb ágyásokban. Ellenben a Waldstein-pimpó (Waldsteinia), a kaukázusi nefelejcs (Brunnera macrophylla), valamint a piros gólyaorr (Geranium sanguineum) kisebb csoportjai tarka mozaikot eredményeznek, amelyek egy bizonyos idő múlva teljesen betakarják a földet.