Kolibri kertészet
  • 0

A kerti tavak kialakításának szabályai

A kínaiak szerint a kerti tavak anyagi jóléthez segítik a lakókat, emiatt célszerű a tavat a báguá „anyagi jólét” területére helyezni. Ha tavunkba aranyhalakat is költöztetünk még pozitívabb hatást érhetünk el, mert az aranyhalak szerencsét hoznak.

A kerti tavak kialakításának szabályai

 

A tó tiszta, friss, életadó vize azonban nem csak a pénzt jelképezi, hanem a sikert és a tisztességet is.
Tavunk kialakításakor figyelnünk kell az épület és a tó arányára is, mert egy túl nagy vagy éppen túl kicsi tó kedvezőtlenül hathat a kert energiaáramlására. A túl nagy tó magához vonzza a csit, ezáltal elszippantja a háztól. Optimális, ha a kerti tó legfeljebb e telek egyharmadát foglalja el, de semmiképpen se legyen nagyobb a ház alapterületénél. Ha a kertünkben van egy túl nagyra sikerült tó, próbáljuk meg optikailag kisebbé tenni, méghozzá úgy, hogy ültessünk a partjára különböző vízinövényeket. De más eljárással is kisebbíthetünk a vízfelületen, például úgy, ha kis szigetet hozunk létre a tóban. De erre a szigetre nem előnyös cserjét vagy növényeket ültetni.
Ha növényekkel akarunk beültetni egy kerti tavacskát, akkor a vízfelület legalább 25 m2 legyen, mélysége pedig 80-100 cm. Ha a tó mérete ettől kisebb, szinte soha nem alakul ki olyan biológiai egyensúly, ahol a növények és az állatok anyagcseréje önmagában is elég a tó tisztántartásához.
 

Tavunkat ne építsük túl közel a házhoz, mert a csi erős hullámai gyengítik a lakók energiáját, ráadásul a sok pára a ház falát is nedvesítheti. De ha mégis közel van a tavunk a házhoz, néhány praktikával javíthatunk a helyzeten. Alakítsunk ki a ház és a tó közé kanyargó utat, vagy emeljünk ugyanide kis dombocskát, ami sziklakertként is funkcionálhat. Azáltal is egyensúlyt teremthetünk, ha a ház tóval szemközti oldalára fát ültetünk, ezzel megnöveljük a ház hatósugarát, és szétszórjuk a túl sűrű koncentrációjú csít.
A tavunk alakja lehetőleg természetes formájú legyen, mert egy szabálytalan alakú tónak vagy pataknak sokkal jobb az energiája, mint egy négyzet vagy téglalap alakúnak. A legideálisabb forma a házat ölelő vese alakú tó.