Kolibri kertészet
  • 0

A feng shui tanítása és a csí

Gondolkodtunk már valaha azon, miért érezzük magunkat egyes helyeken különösen jól? Egy elv rejlik mögötte, melyet már a természettudomány is bebizonyított: minden, ami körülvesz minket, energiából áll, még a látszólag élettelen dolgok is, mint egy hegy, vagy asztal. Ezt az egyetemes energiát Kínában „ csi „- nek hívják. Minden helynek, tájnak, növénynek van csije.

A feng shui tanítása és a csí

Nyugati fogalmaink között a csinek nincs megfelelője. Gyakran atmoszférának, életenergiának, életerőnek vagy szellemnek nevezik. Csi áramlik az emberi testben, állatokban, növényekben és az épületekben is. Így aztán mindannyian kapcsolatban állunk nemcsak a közvetlen környezetünkkel, hanem végső soron az egész világgal. A Feng Shui a környezettel való harmonikus együttélés ősi kínai művészete. Segítségével az ember megtanulhatja felismerni a pozitív és negatív energiákat, ezeket felerősítheti illetve védekezhet ellenük. A feng shui azon az ősi feltevésen alapul, mely szerint állandó kapcsolatban élünk környezetünkkel. Minden mindennel kapcsolatban áll, semmi sem létezik elszigetelten- minden tárgy, élőlény, gondolat, érzés összeköttetésben áll az összes többivel. Így a környezetünk hatással van állapotunkra, lelkivilágunkra, életünkre. Mindez fordítva is érvényes: belső állapotunk hat környezetünkre. Egészség, betegség, siker, sikertelenség sőt a társas kapcsolatok kedvező vagy kedvezőtlen alakulása is visszatükröződik benne, rajta keresztül pedig befolyásolható is. A Feng Shui arra szolgál, hogy a környezetünkben lévő energiákat jóra fordítsa, megmutatja azokat a lehetőségeket, melyek hozzájárulnak a konfliktusok, problémák feloldásához.