Kolibri kertészet
  • 0

Biotippek a gyümölcsösben

- Azokat a tavasszal ültetett facsemetéket, amelyek még május elején sem hajtanak, esetleg meg tudjuk menteni, ha óvatosan kiássuk őket, gyökereiket megtisztítjuk, még egyszer egy kissé visszavágjuk, s ezt követően két napra vízzel telt vödörbe állítjuk, majd elültetjük.
 

Biotippek a gyümölcsösben

Gyümölcsfáinkat úgy is megkímélhetjük a téli araszolók kártételétől, ha 1,5 méter magasságban, a fák törzsére enyvvel bekent gyűrűt erősítünk, amin fennakad a tojásait lerakni készülő, fára mázó szárnyatlan nőstény.
 

Metszés után nagyobb – fűrészelt vagy vágott – sebfelületeket ne hagyjuk szabadon, hanem kenjük be mész és agyag keverékével, nehogy a kártevők, kórokozók hozzáférjenek.
 

A fák törzsére kent fehér mészbevonat megakadályozza, hogy a téli erős napsütés idején a nedvkeringés meginduljon, majd ez a nedvdús fás rész ez éjszakai erős lehűlés során megfagyjon.
 

A rosszul termő gyümölcsfákat termőre serkenthetjük, ha a korona alatt a földet kör alakban fölássuk, a gyökereket visszavágjuk, ugyanakkor a koronát hasonló mértékben visszametsszük.
 

A csonthéjasok közvetlenül a törzsük köré terített trágyából nem képesek felvenni a tápanyagokat. Ezeket a fákat kb. a korona kiterjedésének megfelelő körben (az ún. koronacsurgóban) trágyázzuk.

 

Az őszibarackok akkor lesznek levesek és nagyok, ha két termés között egy-egy ökölnyi helyet hagyunk. A beteg őszibarackfákat nem szabad gyökéren keresztül felszívódó vegyszerrel kezelni, mert a gyümölcs átveszi azok kellemetlen ízét.
 

A meggynek nagy a nitrogénszükséglete, ezért áprilisban, majd júniusban adjunk neki nitrogénműtrágyát.
 

Ha a cseresznye vagy az őszibarackfán mézgásodás keletkezik, ne permetezzünk ellene, mert a mézgásodás oka többnyire a rossz termőhely. Ez a károsodás csökkenthető ha káliumfoszfátot adagolunk neki.
 

A bogyósgyümölcsűek nagyon sekélyen gyökeresednek, ezért az ásás a növény pusztulását okozhatja. Jó megoldás, ha évente vastag réteg komposztot terítünk a felületre. Minden bogyósgyümölcsűre vonatkozik, hogy gyökereik ne érintkezzenek friss istállótrágyával, mert ez számukra túl tömény.
 

A köszmétének a termésképződés idején sok vízre van szüksége, különben a termések nem lesznek elég nagyok és lédúsak. A köszméte eltűri a szedés után az erőteljes zöldmetszést is. Alapszabály: ha a cserje metszés után kopasznak, soványnak hat, akkor jártunk el helyesen.
 

A kora reggeli órákban szedett málna tartósabb, mint amit a nap heve felforrósított.
 

A szeder letermett vesszőit minél előbb vágjuk le a talaj szintjénél. Ezáltal erőteljes új hajtások fejlődnek, amelyek azonban csak a 2. évben hoznak termést. Minél hosszabbak a szeder hajtásai, annál kisebb, értéktelenebb a termése. Hajtásonként 2 méter hosszúság elegendő. A tüskétlen szeder alatt a talajt ne kapáljuk, mert a gyökerek megsérülnek, ami elkerülhetetlenül tövises gyökérsarjak felbukkanásához vezet, s ezt később nem lehet megállítani.